Nem is akármilyen recept. Az élet
receptje első kézből. Egy olyan embertől, aki már megette kenyere javát.
Fűtetlen, sötét vasúti kocsi magányában,
egy nyugodt, nyugdíjas éveiben járó, de jó egészségnek örvendő úr üldögél. Az
utazást jórészt magamba fordulva, az élet dolgain töprengve szeretem tölteni,
most mégis örülök, hogy röpke 40 percre
útitársa lehettem ennek az úrnak.
A szem lélek tükre, és ha ez igaz – már
miért ne lenne az - , akkor azt hiszem, a nyugalmat és elégedettséget láttam
ebben a tükörben. 45 év munkában töltött év után, saját keze által felépített
egzisztencia birtokában, gyermekeinek támogatására fordíthatja az idejét.
Tulajdonképpen arra a célra, amely végett mi mindannyian ezen a világon
vagyunk. Minden perc, minden fillér számít, hiszen minden igaz szülő célja,
hogy mindent megadjon gyermekének, amit nem kaphatott meg. Úgy érzem ez az úr
boldog. Hogy miért? Mert megadta gyermekének, amit ő nem kapott meg. Sőt,
sokkal többet. Sokkal többet annál, ami
elvárható lett volna. Ő, aki állami intézményben nőtt fel, mert szülei fiatalon
meghaltak, ő, akinek hiányzott egy jól működő család mintája az életéből. Azt
gondolnánk, hogy sorsa eleve elrendeltetett és csak a csavargás és
boldogtalanság jutott neki osztályrészül. Megrázta magát és küzdött. Küzdött az
életért, azért, hogy ha gyerekként nem is, de felnőttként, apaként családban
élhessen. Nem volt könnyű, mint mondta, de így visszaemlékezve 2 dologra
mindenképpen szüksége volt. Élni akart. Munkát akart, a tétlenség helyett,
építést a rombolás helyett. Családot akart, az életet akarta. Ez sosem volt
kérdéses számára. A túlélés ösztöne ez, az ő szavaival élve: életösztön.
Azt hiszem, nem kell sokat tanakodnunk
azon, - főleg ha már kaptunk kóstolót az életből – hogy az akarat, az
elszántság kevés, amikor az élet térdre kényszerít minket. Igen. Kell valami
plusz energia vagy valami más. Ha a leves íztelen, megsózom, és ha még így sem
lesz díjnyertes fogás, de legalább könnyebben csúszik. Ha az életünk gondokkal
terhelt, fűszerezzünk! Mert: „ erőlködni csak szorulás esetén érdemes.” (Jorge
Bucay). Igen. Az élet másik elengedhetetlen összetevője: a humor, a nevetés.
Nincs olyan antidepresszáns, amely felveheti a harcot a nevetéssel. A humor
ugyan nem oldja meg a problémánkat, de a már említett „plusz energia” akár
feneketlen kútja is lehet.
Életösztön és humor. Egy olyan ember
életének receptje, aki örömet és kudarcot egyaránt megélt az elmúlt több, mint
60 év során. Felmerült bennem a kérdés, tanulhatóak-e ezek, vagy olyan
adottságok, ami nem mindannyiunk veleszületett tulajdonsága. Ha az utóbbiról
van szó, akkor mindenkinek más receptje kell, hogy legyen. Más hozzávalókkal
kell alakítania az életét. Kísérlet az élet konyhájában, a lényeg, hogy
végeredmény ízletes legyen!
